Kerékvető

Nem hívsz. Nem vagy fenn neten. Nem válaszolsz. Aztán később mégis, azt mondod, kakaót, meg rozéfröccsöt iszol, és letöltötted a sorozatod, azt nézed. Megnyugszom, van más dolgod, jól vagy, jó helyen vagy, azt mondják, az a jó hír, ha nincs hír.

Good news is no news.

Igaz, igaz, legalább nem rám gondolsz, nem nézed szkájpon,  hogy megmostam-e a hajam, el vagy foglalva, ez olyan, mint a “jó fog lenni”. Így mondja a miskolci estébe Lóri, és tényleg jó lett, előre nem tudjuk, mi lesz jó, vagy rossz, ha úgy mész neki, hogy szar lesz, akkor az is lesz. Te például iszol, annyit, hogy ne emlékezz, és akkor neked jó, de mindenki másnak szar, hőbölögsz, nekimész az asztalnak, kiborítod, nem csak a piát, a többieket is. Vagy iszol, annyit, hogy jól érezd magad, feldobott vagy, hátba vágod a búvalbéleltet, és a kedveskedőt is, akkor beszól valaki, te megsértődsz, most neked rossz, már hiába töltesz rá, el van baszva az egész este, aztán hazamész, észre sem veszik. Ott a helyed.

Vannak helyek, ahová eljutsz, el akarsz jutni. Nekem a belvedere-ek és a foglalt házak. Neked a vasútállomás, a kocsma, vagy ahová a feleséged költözött a gyerekkel. Látni akarod.

Vannak helyek, ahová soha nem jutsz el, hiába pénz, autó, fegyver. Nem fogsz soha odatartozni, nem láthatod, nincs rá lábnyomod, rád néznek, és azt mondják: stipi-stopi, nem ér, ez nem a te helyed.

A hely ahol éppen vagy, az a te helyed. Ha odébbállsz onnan, csak egy métert is, a helyed üres lesz, visszanézel, nézed az ürességet, akkor a fejed tetejére teszed a két kezed, összekulcsolod, levegőt veszel, csak befelé jön, még szívod, a hosszú, megkönnyebbülést ígérő kifújás elmarad, még lépsz párat, aztán az első kerékvetőre leülsz, térdedre támaszkodsz, nézed a repedezett aszfaltot, akkor most hova.

Ad

Ady András: Kotródó 2005.

parajelenségek

Van ez a wc-papír parám. Nem mindig volt, mert nem én vettem, nem tartozott a háztartási kötelezettségek közé, csak tudtam, hogy a négyrétegű, fehér, esetleg illatos az, amit kedvelek. Luxus. Parányi luxus a gyerekkori hajtogatott, fényescsúszós, semmit fel nem szívó, újrahasznos papír után. Igaz, abból meg lehetett olvasni, mint a zaccból, találtam benne betűket, összeolvastam. Jól elvoltam a hideg vécében.

Betűk jöttek jobbról, balról beúsztak, lecsúszott két ‘á’ betű, összeállt a kép. Van egy kődarabom, vagyis kettő. A kőbányában guggolva találtam rá az egyikre, trapéz alakúra tört, a színe rozsda, és a barnásfekete keveréke. Kerestem mellé hasonlóan különleges alakút. Dobáltam szét a maroknyi, téglányi köveket, míg a kezembe akadt egy háromszög alakú, majdnem szabályos derékszögű háromszög, s a színe ugyanolyan mint a másiké. Kibújtam a belépni tilos táblás lánc alatt, a köveket betettem a gumiszőnyegre, az anyósüléshez.  Nem voltak terveim, kitettem őket az erkélyre, egymás mellé a párkányra, a virágok mellé. Enteriőr.

Esténként szeretek az erkélyen ülni, enni, olvasni, szúnyogot hajtani, gyertyát gyújtok, vagy olajlámpást, csak vagyok, nem sietek már sehová, forgatom a napomat, szavakat, mondatokat, csitulok.

Ha van valaki a lakásban rajtad kívül, hoz neked vécépapírt, ha elfogy. Egyedül vagyok, elfogy, most mit csináljak, persze megoldom, de nem jó ez így, és ha a gurigák is elfogynak? Gyors ellenőrzés, még van nyolc guriga. Akkor veszek újat, amikor már csak hat darab van. Ez a szabály, akkor nem érhet meglepetés, felstócolom egymásra őket, inkább több legyen.

Félek a nagydarab, kitinpáncélos bogaraktól. Messziről hallom, jön a terasz felé a buta rózsabogár, kétszer is felém fordul, nehézbombázó, aztán az üveg felé indul, kétszer azt is lefejeli, akkor hanyatt esik, forog a hátán, most kéne agyoncsapni.

Kezem ügyében csak a kő, fogom, már majdnem rádobom, mire átfordul, hörögve zúg, és villámgyorsan elrepül. Visszateszem a követ a másikra, biztosan másképp volt eddig, mert most hirtelen egymásba simul két oldal, erezetek mutatkoznak, összeáll a kép, dobol a fülemben: “Hasítsd szét a fát és én ott leszek, emeld fel a követ és megtalálsz” .

Sokáig tart a gránitfogság. Nehezen szabadulsz.