fogadott

fölhív, nem hallom. felveszem, hallózok, nem hall. visszahív. a híváslistában tizenkét nem fogadott hívás. valami fontos, mert ennyiszer nem szokott próbálkozni, aztán foglalt, később kiderül, engem hív. van egy kis baj, mondja, és tényleg probléma, de hát azok arra valók, hogy megoldjuk őket. aztán nem tudok segíteni, valahogy innen nem megy, akkor segítsenek az ottani szülők, nem tudnak, vagy akarnak, aztán segít a lánytestvér. milyen jó, hogy vannak. ezt írja róluk:

Már nem azt mondja a barátainak, hogy a barátnőm, vagy egy cserediák, vagy egy fogadott tesó. Már azt mondja, ő az én nővérem, nagy, okos és szép. Mellettem van amikor szomorú vagyok, és miatta lett az angolom 98%-os. Mert ő ott van, beszélget velem. Aztán azt kérdezi a barátaitól, nektek van nővéretek? Azt mondják, nem. Nevetve hátradobja a haját és azt mondja, akkor miért is mondom ezt nektek? Nem érthetitek. Odajött hozzam, azt kérdezte, igazam van? Nem szóltam semmit. Lepacsiztunk, aztán beleült az ölembe és úgy beszélgetett tovább. 

Elmélkedés ezen a poston: 
Ha csak idejöttem volna mindennap, hi, how are you-t mondtam volna, itt lennék most?
Sosem tudtam hogy milyen érzés, ha van egy húgom. Szeret, bízik bennem. És azt mondta, hogy nagyon nem szeretné, hogy hazamenjek. 
Köszönöm hogy eljöhettem cserediáknak. Sosem tudtam volna meg, hogy milyen érzés ez. 
Az ágyból postolva, ahol mellettem a két húgom alszik, a jobbomon pedig a nővérem, aki Magyarországról olvas a neten. 
Boldogság.
erre kiírtam neki, hogy mire hazajön, szülök gyorsan egy hugit. mert ezt azért alapvetően én szúrtam el. három gyerek volt a tervben. most meg itt állok egymagamban, sehol egy tesó, aki rám törné az ajtót. tehát ezt én szúrtam el. kéne még gyerek. gyorsan beszerzek egyet, elhozom a valakiét, körberohangálja a lakást, rájövök, hogy a garderobe-ban el lehet bújni a szekrény mögé, és hogy a bőröndöm is elég nagy. az átjáró fölötti áthidaló visszapattintja a gumilabdát, és a zongora egész órán át elfoglal. sajnos a domestos biztonsági kupakja már nem ellenfél.
halálosan elfáradok tőle.
nem az enyém.

anyádat elemezd

és mert erre szüksége van. húzódozok, húzódozok, mondom neki, olvastam, hogy nem teljesen megbízható, és ráadásul közzétettek eredményeket, akkor ez manipulálható, nem?
ha még nem láttam az ábrákat, akkor nem.
nem láttam.
akkor kezdhetjük?
igen. de ábrándos-kalandozó vagyok.
majd én azt eldöntöm. tessék.

forgathatom?

igen.szereti a lilát?

igen. nagyon. mindegy, hogy bordós, vagy jegeslila. lerágom a szilva héját, lehúzogatom, alatta a legszebb szín. plum. viszont rühellem a szimmetriát. maradok az angolkertnél, mindegy mi, csak egy kicsi árvácska legyen máshová ültetve. tényleg, ez itt két árvácska, lila, és sárgásmustár. legyen árvácska.

kapcsol valamilyen negatívumot az árvácskához?

nem.

és a temető? nem jut eszébe?
a temető nem negatív. inkább a tél. a hó, ahogy még nem lepi be teljesen a virágokat. ez itt lehetne két havas csizma is, nem? két csizma a járda szélére dobva, nem kellesz már, kidoblak.

és erről mi jut eszébe?

erről? miről? a télről, a csizmáról, a hóról, a kidobásról? a télről a forralt bor. nem bírom a vöröset, van benne valami, amitől migrénem lesz, de olyan, amitől ilyen pacák úsznak be a tapétába. ha felforralom, meg bírom inni. ha sokáig forgatom, ez lehet két vörösboros palack. lehet.

két nem is akármilyen bor. ha ennyit innék, kettőslátásom lenne. egyszer egy gyerek látott kettőt belőlem, tényleg, lehet hogy ketten vagyok. ha ketten lennék, nem adnék a libamájból, nem. persze lehet, hogy akkor két libamáj lenne, két alma, két lila alma.

nem csak a bort, nem bírom a vizet sem, még a vízjegyűeket sem, nem bírom a termált, sem a tengert. a partot annál inkább, sétálni a lila homokban, hozzáillő fürdőruhában, áttetsző selyem simítja a karom, a tengerparti széllel. nekifekszem a szélnek, elbír, megtartja a súlyomat. nekifekszem.

egy baj van a homokkal, nem lehet magassarkúban belegázolni, elnyel, halkít, letompít. nem szeretem a tompulást, azt szeretem ha észrevesznek, hallanak, látnak. feltűnök, néha félrenézek, hogy legyen pár másodperc a felmérésre, vizslatás, tetőtől talpig, nem csak a férfiak, sőt, a nők még rosszabbak. irigyek a cipőmre.

nem baj. nem csak a cipőmre. arra, hogy ilyen szép kerek fenekem van, márkiné, mondja a pasi, és belemarkol. rosszkor születtem, most nem lehet hordani a királylányruhákat, a fűzőket, ja de, a fűzőket most is lehet. mindegy, mert az nem olyan.

mert az milyen?
az? tafotaselyem, keményítve.

és hogyan viselne egy olyan nőt, aki ugyanolyan, mint ön?

egy ugyanilyet? ilyen magasat? ilyen hosszú hajút? ugyanilyet? de ugyanilyen hülye is lenne? félős, izgulós, izzadós tenyerű? picsa?
utálnám. utálnám nagyon. legyenek csúnya fogai, zsíros haja, pattanásos a háta, attól a csokitól, amit én eszem meg. utálnám.

annyira, hogy bezáratnám. lenne agy zsaru pasim, engem szeretne, őt nem, engem szolgálna, lesné a kívánságaim, és teljesítené, kitalálnám, vesse tömlöcbe, zárja lakatra, erősítse meg a kapupántokat, duplán.

de nem tudnék rá igazán haragudni, összevesznék a zsaruval, ellopnám a lakatkulcsokat, kiszabadítanám, és elrepíteném, mégsem tudna elmenekülni, mert össze vagyunk nőve, sziámi szárnyak, persze, hiszen egyformák vagyunk, egyfelé repülnénk, nincs véleménykülönbség, nézeteltérés, hogyan is haragudhatnék, ha ő leszáll megpihenni, én is elfáradok.

csak vele akarnék lenni, mindig, nincs harc, egy gondolat, egy forma. ő is a lilát szereti, összeköltöznénk, és egyforma szobákat rendeznénk be. ugyanolyan folyosók, amik egymáshoz vezetnek, egyszerre nyúlunk a forgatós gombkilincshez.

ő is szeretné a szilvát, megpucolnánk egymásnak, néznénk a húsát, beleharapnánk, csak zöldségen és gyümölcsön élnénk, az étkezőasztalunk hét méter hosszú, a két végén ülünk, közöttünk két kupac gyümölcs, lila hetet tartunk, hétfőn csak céklát, hidegen és melegen, orgonaszirmokkal, kedden padlizsánt, szerdán lilakáposztát, aztán lilaburgonyát, édességnek ibolyát, pénteken belilahagymázunk, eltelünk, szombat-vasárnap csak szeder, aszalt szilva, kékszőlő. hogy ne rontsuk el a gyomrunkat, lilabazsalikom-levelet rágunk az áfonya mellé.

kicsit elkalandozott.

igen. és akkor most? most mi lesz?
tudja van még egy lila étel, egy salátafajta, lilás levelekkel. nem jut most eszembe. mire legközelebb jön, utánanézek.
én nem jövök legközelebb. majd elküldök valakit magam helyett.

hazudj ha tudsz

 

sokat sírok reggelente, utána két szelet uborka, mehetek emberek közé. nem megyek. azt mondta először, nem lesz jó nekünk együtt, tutira, mert ő nem bírja az értelmiségi nőket, neki még csak egy volt, de nem volt jó, a nő állandóan olvasni akart, ő meg akciófilmezni. akciózni. akkor még akart várni hét hónapot, mert az a szerencseszáma,  hátha változik a nő, kibújik az olvasókuckójából, aztán három könyv után hét hétre módosított, ez még jobban is hangzott, végül előkerült a bűn és bűnhődés, akkor úgy döntött, hét napig marad. nem merem ám elővenni a könyveket, hol találok még egyszer ilyet, ki az a barom aki elvisel a hajcsavaróimmal, pakolásokkal, fürdőköpenyben. szokjunk rá a sorozatokra, mondta, a sorozatokra. sorozatot nézek, arcomon méz és mandula kence, lábam masszázsáztatóban, kezemről vágom a körmöm, kipiszkálom a koszt, mogyorót rágcsálok, pedig tudom, hogy nem tesz jót a bőrömnek, végül előveszem a nyolcvanöt százalékos csokoládét, és elmajszolom kockánként, pedig tudom, hogy pattanásos lesz tőle a bőröm, nem baj, holnap is későn jön, majd holnap is dobok fel gyulladáscsökkentő maszkot.

még van fél órám, kiszedem a csavarókat, lemosom az arcom, befestem a körmöm, kiöntöm a vizet, aztán öltözni kezdek, fekete, hátul csíkos harisnya, aztán a  kötő, fűzőt veszek, és csipkébe bújok, utoljára a maszk, fekete csipkésgyöngyös, szeretek kézimunkázni. nem lehet ezt csizma nélkül, kopogok a parketten, nyitom az ajtót, lepakol, táska, telefon, kocsikulcs, fűzi a cipőjét, letérdel, felnéz alázatosan, aztán kézen fog, behúz a nappaliba, kanapéra emeli a csizmám, fogja a kezem, simogatja a körmeim, nézzük a sorozatot, ma a seherezádét, ez az utolsó rész, súgja a fülembe, holnap lepjem meg. oké. holnaptól indul a lie to me.

×

csak más

Sziasztok, Gerlaki Dóri vagyok. Tavaly ősszel elhatároztam, hogy szeretnék valahova elmenni egy évre cserediáknak, mindegy hova, csak menni, felfedezni, világot látni. Malajziát választottam. Persze szívesen mentem volna az USA-ba, de aztán rájöttem, az angolt a suliban is meg tudom tanulni. Persze az AFS nyelve az angol, szóval megerősítheted mindenhol az angolod, de pluszba megtanulsz egy olyan nyelvet is, amit nem mindenki beszél, és nem tudhatod, hogy hova visz a sors. Lassan három hónapja vagyok itt, és azt mondom, nem bántam meg, hogy így döntöttem. Nagyon jól érzem magam. Igen az első hetek borzalmasak voltak, de minden kezdet nehéz. Mindegy hova mész a világban, családhoz mész, az összes család ugyanolyan csak más szokásokkal.

Nincs jó vagy rossz, csak más. Csak gondoljatok bele, az első napok, egy idegen autó, idegen arcok, nem tudod, hogy megeheted az utolsó husit vacsoránál, vagy nem, ezért inkább nem szólalsz meg. És eszedbe jut, hogy mit is mondott az AFS? Kérdezni. Hiába vagy otthon nagyfiú vagy nagylány, és bátrabb mindenkinél, itt néma vagy. Te csak lehetőséget kaptál, rajtad áll, hogy hogy alakítod a sorsod. Fura lesz ugyan minden, és lehet, hogy nem jön össze semmi elsőre, de mindennek megvan a maga oka, meg ideje. A családomban csak egy emberrel nem jó a kapcsolatom, a többi hattal nagyon jó. Lemondtam pár dologról, valami újért. Sajnos nem kaphatjuk meg mindig azt, amit akarunk, de aztán másnap, vagy tíz nap múlva, ezerszer jobbat kapunk.

Akkor egy picit mesélek az én országomról is,Malajziáról. Megszámlálhatatlan látványosság van itt is, mint ahogy a világ összes országában. A Kuala Lumpur-i ikertornyok filmen és élőben is gyönyörűek. Aki a nyarat szereti, az nem csalódik, a hőmérséklet állandóan 30 fok felett van. 3 nemzetiség él itt: maláj, kínai és indiai. Iszlám vallású ország, de jelen van buddhizmus és hinduizmus. Nagyon kedvesek az emberek és segítőkészek, de hogyha nem mutatod, hogy szereted az országot, és élvezed az ittlétet akkor már nem így néznek rád. A maláj nyelv nagyon egyszerű, dallamos, gurgulázós és minden mondat végén ’lah’-t használnak, pluszba még tanulhatsz egy kis mandarint, vagy tamilt. Gyakran láthatsz majmokat az utcán, háztetőn, és a háziállat hangya, gyík, csótány. És ez itt normális, meg lehet szokni. Normális, ha 5 embert látsz egy motoron, és itt nincs olyan, hogy jogosítvány. A kertben mangófa, a pálmafák gyönyörűek, a tengerpart maga az álom. Ezek a gyönyörű dolgok feledtetik az otthon hiányát. Az ételek csípősek, a rizst zsákban vesszük, a rákot meg kilóra, és mindezt kézzel esszük meg.

Megtanultam milyen egyedül lenni. Senki nem csinál meg helyettem semmit, főzök, mosok, takarítok. És ez tényleg így van. Amit tudunk előre, anya, apa, szerelem, hiányozni fog nagyon, de nem börtönbe mentünk, hanem csak egy másik országba.
Jönnek a kérdések, mit vársz az évedtől? Szerintem a cserediák-év nem arról szól, hogy felnövünk. Arról szól, hogy megismerjük végre magunkat, hogy kik is vagyunk, és mire is vagyunk képesek. Felnőttként gondolkodunk majd, hiszen magunknak csinálunk mindent. Ha akarjuk, akkor csinálhatjuk jóvá, ha nem akarjuk, sosem lesz jó. Minden nap eggyel többek vagyunk. Ugyanazon az útvonalon megyünk mindennap, de mindig látunk valami újat, ez többé tesz bennünket, és nem felejtjük el. Ezek az apró dolgok segítenek át a rossz napokon. És egyszer csak azon kapod magad, hogy kiválasztott ország nyelvén álmodsz, én malájul vagy angolul.

Az AFS nem csak azt jelenti, hogy Another Fat Student, hanem Another Fantastic Story.