Maradék

R.I.P. diéta. Ez a hűtőmágnes fogad nálad. És egy kép. Ettől erősnek érzed magad, mondod. Mert hatalmat akarsz. Rászólsz a gyerekre, ne úgy, hanem két kézzel. Aztán férjre, hogy ne egyen bele a kajába. Kollégádra, hogy ne csámcsogjon, konferenciás padtársra, hogy kussoljon már, nem hallod az előadást. Meg kíváncsi is vagy, érdekel, hogy működik a masszázsfotel, szétszeded a nagyanyád rézből készült ébresztős óráját, kellenek a rugók, spirálrugók, szépek, de használhatatlanok. A tárgyaid feletti uralom nyugalommal tölt el, akkor jöhet  a környezet, szűkebb, konyha, fürdő, háló, szombaton kitiltod a szobájából a gyereket, ott vágsz új rendet, hogy utána hetekig nyaggathasson, hol van a vonalzó, és hová tüntetted a technika készletet. Te pedig halálos nyugalommal, céltudatosan, mi több, célirányosan közelítesz a negyedik fiók bal felső sarkához, és átadod. Rend legyen.

Rend még nincs, ott a spájz, a hátsó terasz, és az udvar, ha kész, beveted magad a garázsba, nem baj, hogy nincs lomtalanítás, kidobsz mindent, amihez két éve nem nyúltál. Ez a terv a gardróboddal is, amelyik ruhát nem hordtad két évig, az mehet. Mert engedetlen, nem úgy állt, ahogy kellett volna, pedig a kirakati babán csodás esése volt, neked pedig deréktájon megfeszül, húzkodod, akkor a válladon esik le, valami el van szabva.

Pedig nincs. A rend mindig széttart. A gyerek a harmadik fiókba vágja be a cuccot, férj akkor eszik bele a maradékba, mikor te a garázsban újítasz, amit pedig te szedsz szét, hát az pedig már eleve szét van szedve. Mert hatalmad nincs. Csak magad felett. A te agyad, tested az, ami felett hatalmad van. Pedig mi a hatalom? Az ami mögötted van, légiók, hadseregek, helytartók. Nincsenek? Ja, akkor nincs hatalmad. Ne bújj mögéjük. Ne nyafogj, én nem hallgatom. Ne nézegesd magad az elszabott ruhákban, a ruhák a lehető legkevésbé vannak elszabva, na jó, a kínai, varrás nélküli, gyakorlatilag összehajthatatlan pólókról nem beszélünk. Tedd rendbe először belül. Lehet kívülről kezdeni, lehet, hogy a garázson túl már nincs más,  akkor csípőre teheted a kezed, fújhatsz egyet, na most akkor merre.

Talán indulj befelé. Miért fáj hónapok óta az oldalad. Miért fáj a fejed, és ez az állandó, gyötrő szomjúság. Széttartasz te is. Jójó, mondogatod a tükörnek, és húzol az arcodon oldalt, srevizavé egy, nem, két centit felfelé. Ennyi idő után minden széttart, a test is.

Ez így nem mehet tovább, mondod, akkor holnaptól futás, nem baj, hogy soha nem sportoltál, veszel cipőt, ruhákat, indulhat a projekt, kicsit keresgélsz a neten, beírod a keresőbe: edzésterv futás kezdő.

Mindent úgy csinálsz, ahogy kell. A sarok után fuldokolni kezdesz, visszaveszel a tempóból, megállsz, pulzust mérsz, jesszus, lehet, hogy ez gyors. Egy hét után már nem a sarok után kezdesz fulladni, hanem a futás gondolatától is, és rádöbbensz két süti között, hogy milyen farkaséhes vagy mostanában.

Nem érted az egészet. Az oldalad továbbra is fáj, reggel ropognak a térdeid, és a futásra vesztegetett idő alatt épp elkészülhetnél a napi rendrakással. Akkor abbahagyod. Este rágyújtasz, olthatatlan kíváncsiságodban szétkapod az öngyújtót, mi a fasztól kap ez szikrát.

Közben félni kezdesz. Félsz, hogy megöregszel anélkül, hogy kicsit is fittnek érezd magad, hogy uralhasd a terepet, családot, munkát, egyáltalán mindenkit. Pedig nem, nem őket kellene pásztorkutyaként, sípra odébb terelni. Kezdj el végre gondolkodni. Legyél inkább nyomozókutya. Keress okokat, miérteket, többéves, poros polcokat. Mert abból van ott elég. Nem mindenkinek fog tetszeni, mondom két tea között, ha gondolkozol. És ne a tennivalóidon. Azok automatizmusok, néha mondd azt a gyereknek, hogy leszarod a technika cuccát, és egyél bele te is a maradék hideg kajába. De közben gondolkozz. És nézd meg, ott vagy-e ahol kell. Ne félj. Ne félj változni, változtatni, és főleg ne félelemből kezd el mozogni. A félelem nem jó motiváció. Jusson csak eszedbe az a hülye kolléganőd, aki közel negyven  volt, mikor ráébresztette az orvosa, hogy mozgás nélkül meddig élhet. Feltételes mód persze, de ő feltételek nélkül kezdte, először futni, aztán biciklizni, aztán kombinálta, és beiktatott még úszást, nyáron meg görkorit. Csak a biokaja, csak a saláta, ellenőrzött vízforrás. Szép volt a temetése. Ő aztán igazán félt.

Csak játssz. Először menjetek bowlingozni, ha attól is izomlázad lesz, nem kell megvenned a rubintrékakollekciót, aztán nem hordani, mert az is el van szabva, vagy olyan anyagból készült, amit te nem bírsz. Menj el jövő héten is bowlingozni, aztán menj le a fiaddal kicsit labdázni, rúghatod is, vagy dobd neki vissza. Mert játszani is elfelejtettél. Már ne is haragudj, de mikor ültél le utoljára társasozni, vagy bármit is játszani? És ha a gyerekkel játszol, tanulj meg szépen nyerni, hogy holnap is leüljön veled. Ne táncolj az asztalon a negyedik megnyert kör után, hogy lúzerek vagytok! Én persze nem azért vagyok itt, hogy játsszam a főokost, vagy hogy életviteli tanácsokat osztogassak.

Széttartunk, de nem baj. Kopik a bútor, a harmadik fiók szorul, bedöglik a laptop, az orvosi eredmény szerint nem csak degeneratív elváltozás van  a csípődben, hanem súlyos kopás is, eltiltanak a futástól, és azt javasolják, keress a korodnak, izomzatodnak, lelkületednek való sportolási lehetőséget. Hogy azt a maradékot, ami van, ne nyűgként éld meg, hanem élvezve, hallod, élvezve. Egyszer minden rendnek vége lesz. Tedd már le azt a kurva porrongyot. Hozzád beszélek.

R.I.P. Diéta

karnagyra várva

hangszer vagyok. mindenki az. te triangulum. én első hegedű. te dob. én cintányér. te fagott. vagy hárfa. nem engedem, hogy a sátán, vagy az aljas emberek játsszanak, nem engedem, hogy ne úgy  szóljon. várok, alázattal, önfegyelemmel, hogy mikor a karnagy int, nekem, azt a hangot, legyen az csak egyetlenegy cisz (a Kodály tanár úr hallotta csak meg, hogy ott, a harmadik sorban, ott valaki egy fél hanggal lejjebb énekelt), az tisztán szólaljon meg, ott és akkor, mikor kell.

most kilencvennégy éves, fél szemére vak, prédikál, és a bécsi filharmonikusokkal példálóz.  boldog új évet szép nagy zenekar. kevesebb diszharmóniát. az oboát kétszer mondta. a nagybőgőt is. ne bőgj. várj. most pauza. csak figyelj, erősen, hogy mikor jössz te.

Le Corbusier Photo © FLC Red Violin (1920) Oil on canvas