Butcher or Bitcher

Hegedűs Ágota vagyok. Tizennégy napja tiszta. Épp itt az ideje, hogy újratöltsek neocitranból. Nem gyógyul, újra fáj a fül, a torok, állkapocs és sajognak a fogak. Infralámpa a divattartozék. Majdnem diszkófény. Vagy grillcsirke, hurka, kolbász. Melegen tart. Ha még nem lennék eléggé az.

Ritkán írok magamról. Nem téma. Kitalálnak rólam úgyis mindent, ha szolgálok alappal, ha nem. Például azt mondják rólam, hogy bizarr helyen, bizarr helyzetben láttak engem, mire visszaér hozzám a hír, kíváncsi leszek, hátha valami szaftos pletyka kerekedik. A pletyka egy hajlam, és hálistennek minden pillanatban felülírja önmagát. Önmagam.

Állok a Sakáltanya szellőzésre nyitott ajtajában, délelőtt tizenegykor, fekete szaggatott neccharisnyában, szipkával dohányzom, fejem mögül tűz a nap, kocsival megy el mellettem a szereplő, akihez társadalmi kapcsolat fűz. Ne húzd magadra kedves olvasó, Fehérvár kisváros, én pedig kiterjedt társadalmi kapcsolatokkal rendelkező személy vagyok. Nem pletykálni nehezebb, mint pletykálni.

Hegedűs Ágota vagyok. Tizennégy napja rókatündér. (Akkor láttam a filmet). Csak nem halnak meg azok a férfiak. Hanem megmaradnak. Rajonghatnak, követhetnek, hagyhatnak virágot a szélvédőn. Rókatündér mivoltom abban merül ki, hogy a pletykát visszadobom a kitalálójára. Nem direkte, nem akarok én senkinek se rosszat, meg hát mi a feneség abban, hogy az ember a kicsit álldogál a Sakáltanya előtt?

Véres szablyát lobogtatva jövök ki a battyáni (van egyáltalán Battyánban?) vágóhídról, fehér hálóingben, könyékig vérben ázva, és Nemes Z. Máriót szavalok. A szereplő nem bírja tovább nézni a képet, továbbhajt. Rá jellemző szóhasználattal azonnal sztorit farag belőle, és érlelgeti mindaddig, míg meg nem érkezik hozzá az, akinek érdemes elmondani, hiszen a pletyka interaktív: ha a másik felet nem érdekli, akkor nem is pletyka.

És ezek a legfinomabb pletykák, születtek már pszeudopletykák, kvázievidenciapletykák, minimálpletykák. És ennyiszer leírni, elolvasni ezt a szót, pedig szót sem érdemel, még jó, hogy öt perc alatt született ez a szöveg, talán ennyi jár nekem is bosszankodás címén, és már csak azt kell eldöntenem, hogy a pletykáló szereplő kurva legyen, vagy hentes.

Hegedűs Ágota vagyok. Publikus.

koll

requiem pour un con helyett

jb

jane birkin-nek

 

nem decensen cammog az idő, nem úgy,

ahogy a vándorló fénycsík simítja

a sötét szoba bútorát, hanem városi ingben,

hosszú, élvasalt nadrágban,

széttárt karú kérdésként, hány rózsaszín

zebrán léphet, kelhet át, miközben

a porszemek elülnek  a sarkokban.

korlátok nélküli bűnös, érzi csak,

nem látja, hogy folyik a vízbe a fémlánc.

mögötte rozsdáll a futópálya,

előtte csúszik a márvány.

így halad át tereken, útkereszteződéseken,

mindenféle pályán, tiltó lámpák alatt,

hallgatja, ahogy csikorogva,

de neki nyílik a világ.

fösvénylusta falánkirigy bujaharagvó gőgösbűnös

a férfi.