Lánc

Rég nem alszik éjszakánként. Fél kettő után három perccel ébred, és ha visszaalszik, addigra  már öt körül van. Több év eltelt, mire kitalálta, mihez kezdjen a felszabaduló idővel. Eleinte idegeskedve dobálta magát az ágyban, már ébredéskor felment a pulzusa, amit aztán különböző technikákkal próbált visszaaltatni.

Motoros funkciók, állj, adta ki a parancsot. Nem használt. Meditációkkal próbálkozott, de mindig a feladatok jöttek elő a trópusi erdő keep calm hangjai mögül. Később már csak a relaxációs technikákkal kísérletezett, amivel ugyan sikerült minden porcikáját alvásközeli állapotba hozni, de a szíve dübögött a nyirkos pizsama alatt. Bőr, víz, textil, egy nagy kartondobozba zárva.

Olvasni kezdett, és négy hónap alatt negyvenkét könyvig jutott, a kupac mérete megijesztette, ezért abbahagyta. Betűk, papír, keménytáblák, puha fedelek gyűrődése a hajnali arcon. A spájz kirámolása, szelektálása, üvegek zörgetése a hajnali csöndben. A gardrób puha halmaival könnyebben boldogult, két éjszaka megvolt. Hangtalan talpak neszezése, a régi ruhák doha, apró porszemcsék lebegése a hajnali félhomályban. Élesedő hallás.

A garázs szanálásakor hűvös, őszi köd ereszkedett a felhajtóra, csuszamlós faleveleken botorkált a szemét, nem szemét, maradós kupacok között. Aznap reggelig pakolt, már nem feküdt vissza, a hajnali első kávéját szürcsölgetve azt gondolta, hogy mennyire hasznosak ezek a nemalvások, mennyire jó, hogy mindennel elkészül. Bőr, textil, üvegcsikorgás, dobozokba zárva.

Új ijedelem a nyirkos tarkón, mi lesz, ha a padlással is végez. Meg a pincével. Mit fog pakolni. Puha gombolyagokat vett, hajnalszínűeket, fűzte, fűzte. Ehhez fel sem kellett kelnie, csak a ledlámpát odairányítani, a mintapapírt előkészíteni, a fonal lágyan kúszott az ujjai között, formált sálat, zoknit, takarót, mellényt, szarvasos karácsonyi pulcsit, babaruhát, kutyamellényt. Bőr, textil, ismétlődő sorminták.

A harmadik hajnaltakaró után megint rossz érzése támadt, kúszó zsibbadás a gerinc felől, mégis némi örömmel vegyes riadalommal állapította meg: mánia.

Az olvasás is csak szenvedély, a takarítás, pakolás, rendrakás is, a kötés is, és ha jól belegondol, ezek csak kiváltották az előzőket, a minden reggeli misére járást, bár akkor legalább még aludt éjszaka, de hatra minden nap templomba ment, majd mikor a pap egy reménykeltő virágillatú reggelen az ostya mellé felkínált mást is a szájba, többé nem ment. Bőr, nyál, ostya, dobozba zárva, lelakatolva.

A templom előtt is volt már szenvedély, vicodin, bőr, nyirok, bódulat, zsibbadó tudat, majd más fájdalomcsillapítók és altatók.

Még ezek előtt a pia. Öt évig ivott, de akkor már reggel kezdte, töménnyel, délelőtt vörösbor tisztán, délután megint tömény, és estére pár fröccs. Keserűség a nyelv két oldalán, édes bizsergés a fejben, keserű, édes, keserű, édes. Aztán a boltban valaki a háta mögött le ”piásnőzte”, másnap a pia hiányával bevette az első altatókat.

Új mánia kell, ezért még elvarrta a takaró csücskét, másnap futócipőt vett, lélegző pólót, gymbosst az intervall futásokhoz, és még pár dolgot, hogy terepre is mehessen. Bőr, izzadtság, textil, kipárolgó gyengeség. Először csak keveset futott, pár kilométert. Fél éven belül a hajnali futásai elérték a harminc kilométert, majd egyik reggel összetalálkozott egy triatlonossal, akivel megbeszélték az eredményeket, így kiderült, hogy azok meglepően jók. Ezek után elindult minden amatőr versenyen, többet megnyert, főleg a korosztályában, de az összesítettben is mindig elöl végzett. Hitelesítették, később pedig profi versenyekre is hívták. Bár a sportorvosi vizsgálatoknál az orvos fejcsóválva nézte a májfunkciókat, végül bepecsételte: versenyezhet.

Az ötödik megnyert félmaraton után meghívást kapott a negyven felettiek kategóriájába az Európa krémjét felsorakoztató norvég versenyre. Előbb kiutazott, hogy szokja a klímát, párát, hőmérsékletet, és betervezte a versenyig a napjait. A hajnali futások itt sem maradhattak el, és bár a terep nehéz volt, de az erdők, az erdei utak vonzották ébredés után. Bőr, ködpára, félhomály, szabad ösvények, lélegző zöld. A második hétre a lábában voltak az útvonalak, emelkedők, zihálás nélkül könnyedén futott az erdei úton, tűlevélpárnás puhaság a talp alatt, már fejlámpát sem vitt, felspannolt érzékei segítették.

A vadász ült a hajnali lesen, és azon gondolkodott, hogy már hónapok óta nem lőtt semmit, amikor bávatag gondolataiba csörtetés vágott, valami egészen gyors és magas árny futott a tisztásra. Miközben célzott, mintha köhögést hallott volna, nem röfögést, nem hörgést, nem nyüszögést, a hang először a puskája leeresztésére, majd heves káromkodásra késztette.

A norvég kiabálást az erdőben ugyan nem értette, de a vérében száguldozó adrenalin hamar megértette vele, hogy ez a szenvedélye majdnem kinyírta. Bőr, ijedt remegő hónalj, lélegző textil, fulladozó garat. Reggel lemondta a versenyt, hazautazott, többé egy métert nem futott.

Idén harmadszor is ő lett az év dolgozója. Bőr, textil, kitűző a hajtókán, fémes hideg tapintás.

 

 

Élet és Irodalom  LXII. évfolyam, 49. szám, 2018. december 7.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.