Minden párkapcsolat próbája:

az első olimpia, eb, vagy vb.

Nálunk én vagyok a rajongó, szurkoló, fan, na nem úgy, hogy a szécsényialuljáróban torokpróbálóan, öblösen ééééóóóóznék. Nem. Nem nézek például magyar focit, talán még BL-t sem.

Azért a nyolcvankettes foci vébét végignéztem, szőrszálhasogató pontossággal, minden meccset, amit csak a tévé közvetített. Jegyzőkönyvet vezettem kockás füzetben, meccsszünetekben számítógép híján fejben számoltam a statisztikákat. És az olimpiát is nézem, munkaidőben telefonon követem, appokat töltök le, eredményt követni, most is ez lesz, az időeltolódás miatt ritkán fogok hozzájutni a közvetítésekhez.

Addig is bemelegítésként itt az eb. Nincs péntek esti program, nincs szombat esti se, és bár a vasárnapit én szerveztem, de hálistennek elmarad. Esőnap.

Kanapén heverve nincs esőnap. Van viszont visszajátszás, meg gyöngyöző, hideg sör.

Nagyapám a fotelban ült, jobbjában fröccsös pohár, baljában a Sokol, a közvetítést nézte ugyan, de a Szepesit hallgatta hozzá. Van némi dézsávüm, bár a maiak közül is ugyanolyan jó tud lenni Gundi, vagy a Hajdúbé, és itthon meg a Héder Barna viszi a prímet. Pazar, itt szeretném megállítani az időt, kinn esik, a tányéromon nutellás túrógombóc, friss ribizlidzsemmel, porcukorhegycsúcsokkal.

Na csak még egy gombócot, meg még egy habos kávét, nehogy belealudjak az esti meccsbe. Addig minden más félreül.

eb